MŰTÉT ELŐTT

Az emésztő-, illetve húgyúti rendszer anatómiája és élettana

​

EMÉSZTŐRENDSZER

 
Az emésztőrendszer a szájüregtől a végbélnyílásig mintegy kilenc méter hosszúságú, és különböző szakaszokra osztható. Mindegyik szakaszban sajátos módon történik a táplálék feldolgozása és az emésztőrendszer következő szakaszára történő előkészítése, végül az ürülék széklet formájában távozik.

Az emésztőrendszer funkciói:

• Az élelmiszer alapvető tápanyagokra történő mechanikai és kémiai lebontása

• A tápanyagok felszívása a véráramba

• Az ürülék feldolgozása és eltávolítása

Több szerv működik az emésztőrendszer mellett, folyadékokat és enzimeket termelve az emésztés elősegítése érdekében:

• Nyálmirigyek a szájüregben

• Savas folyadékok a gyomorban

• Máj és epehólyag

• Hasnyálmirigy

A gyomor-bél traktus a következő részekből áll:

• Szájüreg

• Nyelőcső

• Gyomor

• Vékonybél – éhbél (jejunum) és csípőbél (ileum)

• Vastagbél – colon

• Végbél

• Végbélnyílás

A BÉLFAL TÖBB RÉTEGBŐL ÁLL

A vékonybél felnőttekben megközelítőleg 5-7 m hosszú. Három fő szakaszra oszlik:

• Patkóbél (duodenum)

• Éhbél (jejunum)

• Csípőbél (ileum)

A jejunum és az ileum a bélfodor (mesenterium) révén rögzül a hasfalhoz. A bélfodor artériákat, vénákat és nyirokereket tartalmaz, amelyek biztosítják az oxigén és tápanyagok szállítását a vékonybél felé, illetve a vékonybél irányából.

A vastagbél felnőttekben megközelítőleg 1-2 m hosszú. Hat szakaszra oszlik:

• Felszálló vastagbél

• Haránt vastagbél

• Leszálló vastagbél

• Szigmabél, az S alakú struktúra

• Végbél: az emésztőrendszer végső szakasza. A széklet a végbél ampullájában gyűlik össze. A teli ampulla ingert küld a belek kiürítésére

• Végbélnyílás, az emésztőrendszer záró szakasza

A három különböző sztómatípus

A sztóma három típusa:

– Kolosztóma
– Ileosztóma
– Urosztóma

KOLOSZTÓMA

A kolosztómaműtét során a vastagbél egy részét a hasfal felszínére hozzák a sztóma kialakításához. A kolosztómát általában a hasfal bal oldalán alakítják ki. A bélrendszer ezen részében található széklet szilárd, és mivel a sztóma nem rendelkezik a székelést irányítani tudó izmokkal, a székletet sztómazacskó segítségével kell összegyűjteni.

Kétféle kolosztómaműtét létezik: végkolosztómia és kacskolosztómia.

Végkolosztómia
Ha a vastagbél (colon) bizonyos részeit vagy a végbelet eltávolítják, a megmaradt vastagbélszakaszt a hasfal felszínére hozzák sztóma kialakításához. Egy végkolosztóma lehet átmeneti vagy végleges. Az átmeneti megoldás azokban az esetekben alkalmazható, amikor a beteg bélszakaszt eltávolítják, és a megmaradt bélszakasznak pihennie kell, mielőtt a végeket egyesítenék egymással. A végleges megoldást azokban az esetekben választják, amikor túlságosan kockázatos vagy nem lehetséges a két bélszakasz újraegyesítése.

Kacskolosztómia
Kacskolosztómia során a bélszakaszt a bőrfelszín fölé emelik, és sztómahíddal rögzítik. A kiemelt bélkacson metszést ejtenek, majd a széleket legördítik és a bőrhöz varrják. A kacssztóma tehát tulajdonképpen két, egymással egyesített (kétcsövű) sztómából áll. A kacskolosztóma jellemzően átmeneti megoldás, amelyet sürgősségi esetben végeznek. A bélszakaszok műtéti egyesítésének védelmében is sor kerülhet rá.

ILEOSZTÓMA

Az ileosztómaműtét során az ileumnak nevezett vékonybél egy részét a hasfal felszínére hozzák sztóma kialakításához. Ileosztómát jellemzően akkor hoznak létre, ha a vékonybél végső szakasza betegedett meg, és általában a hasfal jobb felén alakítják ki.

A bélrendszer ezen részében található széklet általában folyékony, és mivel a sztóma nem rendelkezik a székelést irányítani tudó izmokkal, a székletet sztómazacskó segítségével kell összegyűjteni.

Kétféle ileosztómaműtét létezik:

Végileosztómia

Végileosztómát akkor hoznak létre, amikor a vastagbél (colon) egy részét eltávolítják (vagy pihennie kell), és a vékonybélszakasz végét a hasfal felszínére hozzák sztóma kialakításához. Egy végileosztóma lehet átmeneti vagy végleges.

Az átmeneti megoldás azokban az esetekben szokásos, amikor a beteg bélszakaszt eltávolítják, és a megmaradt bélszakasznak pihennie kell, mielőtt a végeket egyesítenék egymással. A végleges megoldást azokban az esetekben választják, amikor túlságosan kockázatos vagy nem lehetséges a két bélszakasz újraegyesítése.

Kacsileosztóma

Kacsileosztóma esetén egy vékonybélkacsot a bőrfelszín fölé emelnek, és sztómahíddal rögzítenek. A kiemelt bélkacson metszést ejtenek, majd a széleket legördítik és a bőrhöz varrják. A kacsileosztóma tulajdonképpen két, egymással egyesített sztómából áll.

A kacsileosztóma jellemzően átmeneti megoldás; a bélszakaszok műtéti egyesítésének védelmében végzik. Ha ideiglenes, akkor egy későbbi műtét során zárják le, illetve varrják vissza.

Urosztóma

Ha a húgyhólyag vagy a húgyúti rendszer károsodott vagy megbetegedett, és a beteg képtelen a vizelet normális elvezetésére, akkor húgyúti elterelésre van szükség. Ezt urosztómának, ileumkonduitnak vagy Bricker-hólyagnak nevezik.

Egy elkülönített bélszakaszt felhoznak a hasfal jobb felének felszínére, a másik végét pedig felvarrják. A húgyvezetékeket leválasztják a húgyhólyagról, és hozzáillesztik az elkülönített bélszakaszhoz. Mivel ez a bélszakasz túl rövid ahhoz, hogy tárolóként működhessen, és nem rendelkezik olyan izommal vagy billentyűvel, amellyel szabályozható lenne a vizelés, a betegnek urosztómás zsákra lesz szüksége a vizelet összegyűjtéséhez.

Hogyan történik a sztóma kijelölése a műtét előtt?

Fontos a műtét előtti jelölés a sztóma megfelelő helyének kiválasztásához a beteg életminőségének szempontjából. A kedvező hely segíthet megelőzni az olyan lehetséges problémákat, mint a szivárgás, az illeszkedési gondok, a bőrirritáció, a fájdalom és a lelki, érzelmi összeomlás.

A sztóma helyének kijelölése során fontos figyelembe venni a test dinamikáját, mivel ez folyamatosan változik az olyan tényezők hatására, mint a különböző testhelyzetek és hegképződés. A sztóma körüli gyűrődést és ráncképződést meg kell előzni. Mindemellett a beteg életmódja és aktivitási szintje is befolyásolni fogja a sztóma helyének meghatározását.

A hely kijelölése előtt vegye figyelembe a következő négy tényezőt:

1. Fizikális állapot:
   Testalkat, jelenlegi súly és a közelmúlt súlyingadozásai, kézügyesség és látás

2. Közösségi tevékenységek:
   Foglalkozás, testhelyzet munkavégzés közben, sportolás, hobbik, öltözködési szokások, kulturális és vallási szempontok

3. Elkerülendő területek:
   Csontos kiemelkedések, bőrredők, előző műtétekből származó hegek, a köldök, az övvonal és a besugárzott, illetve nagyon érzékeny (atrófiás) bőrterületek

4. Láthatóság:
   A sztómát olyan területen kell elhelyezni, amelyet a beteg lát, illetve elér. Ellenkező esetben a beteg nem tudja saját maga kezelni a sztómáját, és a segédeszköz cseréjéhez mások segítségére lesz majd szüksége.

A sztóma módosítja a testfunkciókat, illetve a testképet. Ha azonban az egészségügyi szakemberek – azaz a sztómaápoló és a sebész – együttműködnek egymással abban, hogy szakértő ellátást nyújtsanak a betegek számára, úgy jelentősen megnövekedik a jó végkimenetel esélye.

forrás: Coloplast

Megosztás:

• Kattint